.

Újabb újdonság a kétoldalas medálok sorában: iránytű. Természetesen ezt is elég rég tervezem és most sikerült kivitelezni. Tavaly a Szigeten volt már iránytűm, de akkor még csak fityegő formájában. Jó munkához idő kell ugye. :) Kétféle színben létezik maga az iránytű, a másik oldal természetesen bármi lehet. Épp térképek vannak készülőben, fityegővel, miegyébbel, de nem bírtam kivárni, hogy azok is fényképezőgép készek legyenek.

tavalyi szigetes remekmű iránytű fityegővel

.

Annyira rég vágyom már rá! Mint megannyi dolgot, ezt is több, mint 1 éve kezdtem el “készíteni” fejben. Karácsonyra már majdnem megvalósult, de végül mégsem sikerült kivitelezni. A sok várakozás miatt most annál jobban örülök neki! Szép és hasznos, amellett, hogy teljesen belesimul eddigi ékszereim sorába. Én, aki minden kisbetűs írást elolvasok az élelmiszerek csomagolásán, amiket egyre nehezebben sikerül kisilabizálnom, biztos, hogy hordok majd magamnál egy nagyítót. Annyit hunyorogtam már, hogy igazán megérdemlem :). Ráadásul az idő nekem dolgozott, ez az üveg sokkal jobban nagyít, mint amilyet első körben terveztem használni. Úgyhogy én amondó vagyok, hogy ez nem hiányozhat a kisbetű rajongók kelléktárából. Egyelőre hosszú láncra tettem, mert ez volt az első tervem vele. De szerelés közben megihletett és készülnek majd más verzióban is, hogy ne kelljen mindig láncként rajtunk lógnia és hogy ne csak hölgyek használhassák. Hamarosan visszatérek a részletekkel. Addig is íme a legeslegelső darab:

.

A szerszámaimról, amik nélkül manapság már egy tapodtat sem mehetek sehova. Általában két fogóval dolgozom. Több is van itthon, de csak ezt a kettőt használom. Pedig a nyelükről már lejött a védő burkolat, a csupasz vasat markolászom. Kemény, kék-zöld tőle a tenyerem folyton, az időszakos bőrkeményedésekről már nem is szólva. Mégis annyira megszerettem őket, hogy mással már dolgozni sem tudok. És pont azért, mert mindenhova hordom őket, felmerült, hogy szükségem lenne még egy szettre, mert amellett, hogy mindig izgulok nehogy elhagyjam őket, néha lent felejtem a kocsiban és akkor itthon már rögtön nincsenek kéznél. Pedig egy szerszám mindig legyen kéznél :)

Nagyon rég óta keresem az új pár fogókat, hiába. Nekem lényeges, hogy a laposfogónak nagyon hegyes legyen a vége -  még ha annyiszor szaladt is már jó mélyen a kezembe szerelés közben, ne csak megközelítőleg hegyes, amilyeneket mostanában látok. Majdnem hegyes laposfogóm nekem is van és azzal valamiért nehéz dolgoznom. Tegnap viszont rájuk találtam. Minden szempontból tökéletesnek tűnnek: nincs bennük rugó, hogy ki kelljen szednem, nincs a nyelükhöz rögzítve az a kis fém lapka, ami elvileg segít a munkában, engem viszont csak akadályoz, így mindig kiszedem. A laposfogó ugyan nem annyira hegyes, mint az enyém, de a fellelhető leghegyesebb, az biztos. Ráadásul nem recés a belső felülete, így kevésbé sérti az ékszer alkatrészeket és gyönyörű csillogó fekete, jó fogású, rugalmas gumiszerű anyaggal bevont nyele van, úgyhogy nagyon szeretném, ha szerelés közben is beválnának.

Balra a régi jól bevált fogók, jobbra az újak.

.

Újabb zsúfolt hétvégén vagyok túl. Szombaton a Szabad a Vásárban voltam újra. Most az időjárásra egy rossz szava nem lehetett senkinek, hét ágra sütött a nap. Augusztus 20-a miatt sokan kijöttek a Margitszigetre, bár volt pár óra üres járat, mert a légi parádé miatt lezárták a Margit hidat a gyalogos forgalom részére is. És hiába a sok látogató, nézelődő, érezhetően leginkább a tűzijáték kedvéért érkeztek. Sajnos. Bár időm lett volna fényképezni, most veszem észre, hogy nem készült egy sima kép sem, csak amin zétény pózol:

(további fotók itt)

.

Vasárnap pedig a Goubán voltam. A nap teljesítménye az volt, hogy nem felejtettem itthon semmit. Erre rettentő módon kellett koncentrálnom, de megérte. Így nem kellett szabadkoznom egy megrendelés miatt se és nem kellett kölcsön szerszámokért futkosni se. Felemelő érzés volt. Itt is inkább látogatóból, nézelődőből volt sok, így volt időm sokat szerelni, úgyhogy végül is hasznosan töltöttem az időt, ha úgy vesszük. Bár ezt itthon is csinálhattam volna, ahhoz felesleges volt kiülni a tűző napra. Viszont voltak kellemes zenét játszó zenészfiúk, úgyhogy valamelyest feledni tudtam az egyéb körülményeket :)

.

Azért még azt el kell mondanom, hogy van még mit befejeznem bőven. Nem akarok találgatásokba bonyolódni, hány medálon lesz lánc holnapra. Hát-hát.

.

Elkészültek. Nem akarok utánaszámolni, hogy mióta pihengetnek félkészen az asztalomon. Mindegy is, itt vannak, pompáznak és holnap a Wamp-on lehet velük élőben is találkozni.

ezüstszínben

.

bronzban

.

feketében

.

A kezdetek kezdetén gyűrűtengerrel indultam, aztán volt, hogy egyáltalán nem készítettem és most újra nagy élvezetemet lelem bennük. Az egésznek az oka talán a gyűrűalapra, mint alapanyagra vezethető vissza. Nem ragoznám, a lényeg annyi, hogy ezekbe a gyűrűalapokba most beleszerettem, nagyon tetszenek és minden más szempontból is megfelelőek. Már voltak velem vásáron, mind a Wamp-on, mind a Goubán, és ott is helyt álltak, tehát egy szavam sem lehet – átadhatom magam a készítés örömének.

Ízelítő:

.

.

Mindig akarom írni, mik az aktuális kedvenc ékszerek, amiket hordok. Most végre az akaratom tettekig is fajul :)

Először is el kell mondanom, hogy nem szoktam szetteket hordani, túl soknak érzem magamon. Így többnyire egyszerű ezüst fülbevalót, egyszerű ezüst gyűrűt és valamilyen szép színes kétoldalas, vagy órás láncot hordok. Most viszont lett két kedvenc gyűrűm, amik nélkül élnem se lehet perpillanat, úgyhogy az épp aktuális kedvenc lánc mellett őket is muszáj viselnem. Annyira tetszenek, hogy mindkettőt egyszerre hordom, pedig arra is 15 éve volt példa legutóbb, hogy egynél több gyűrű legyen rajtam. Na és hogy melyik két gyűrűbe szertettem bele ennyire? Íme:

.

És hogy ez a szerelem tényleg komoly a madárkával, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már hasonló szobrom is van. Mármint ez itt a mamáé, ő kapta születésnapjára, de nekem is lesz hamarosan, az alapanyagok már megvannak hozzá. A madárka az ágon ugyanis adott volt, én csak befestettem és koronát, nyakláncot, meg fityegőket tettem rá.

.

Van már egy madaram egyébként, amit azért vettem anno a gyönyörű színén és a koronáján kívül, hogy vásárokra járjon velem felvidítandó a standomat, de mivel porcelánból készült, még sosem mertem magammal vinni, nehogy eltörjön. Így csak ül a polcon és szép. Az is valami, főleg, hogy megy a falam új színéhez, de arról majd máskor.

.

Múlt hétvégén szombat és vasárnap is vásározni voltam és azt hiszem még mostanra se sikerült teljesen kihevernem :)

Szombaton debütáltam a Szabad a vásáron a Margitszigeten a Holdudvarban. A vásárnak ez a második alkalma, de az elsőn csak vendégként szerepeltem. Akkor gyönyörűen sütött a nap, sokan sétáltak a szigeten, minden idillinek tűnt. Most viszont szakadt az eső nagyjából egész nap és alig lézengett pár bátor ember az esőben. Szerencsére olyan napernyőket kaptunk, amik nem áztak át, így legalább emiatt nem kellett aggódni.

A reggel kissé zaklatottabbra sikerült, mint egy átlagos vásáros nap reggele, mert a Margit szigetre bejutni nem egyszerű kocsi nélkül sok csomaggal, de a végén megoldottuk. Volt benne kocsi, parkoló keresés, egymás keresés, bkv, minden. Aztán csak ott lettünk valahogy, ahol még kicsit ment a variálás az asztalok miatt és már ki is pakoltunk. Sok dolgom nem volt, mert a megszokotthoz képest nagyon kicsi volt az asztal, így hamar végeztem. A nap további része evéssel és nevetgéléssel telt. Kellemes is lett volna, ha valójában nem árulni megyek. A háttérben zazálea táskák szinesítik a képet. :)

.

A Gouba napi időjárás se volt sokkal rózsásabb, de az árkádok alatt nagy biztonságban és jókedvben telt a nap. Megnyugtató módon sokan kilátogattak a Goubára, így viszonylag mozgalmas is volt.

.

Pár hónappal ezelőttig a magyar népi motívumokhoz csak gyerekkori emlékek fűztek: rajzolgattam, még inkább színezgettem őket, aztán hosszú időre elváltunk egymástól. Azt hiszem zavart, hogy úgy elturistásodott az a sok szép minta. Mindenre rákerül a gyufás skatulyától kezdve a hűtőmágnesen át a pólókig. Nem tetszett, nem is foglalkoztam vele.

Aztán érkezett egy felkérés egy menyasszonytól, aki ékszereket és esküvői virágtengert szeretett volna rendelni, méghozzá a meghívójuk mintájával (bal oldali hosszú kép). A mintát aztán darabokra szedtem és úgy dolgoztam velük tovább. Itt kezdtem el újra más szemmel nézni ezekre a motívumokra.

.

Aztán jött egy felkérés a Váci utca egy kedves kis boltjából, ahol annyi volt a kikötés, hogy legyen a kínálatomban turistaszemnek szuvenírként is kedves ékszer. És akkor nekiláttam kutatni, hogy vajon mi az, ami nekem is tetszik és megfelel a fenti kritériumnak. (Most jut eszembe, hogy tavaly a Szigetre is készítettem külföldieknek szóló dolgokat, de azok más vonalon mozogtak, hozzájuk most nem nyúlhattam.) Szóval nézelődtem, keresgéltem és olyan csoda dolgokat találtam, hogy csak na. Nem csak képekre gondolok, hanem arra a számomra meghatározó gondolatra is – amit persze most nem találok – de az volt a lényege, hogy mindenki bátran használja ezeket a szépségeket és minden egyes életre kelt új darabbal a kultúránk gazdagodik. Sőt minél többféleképpen használjuk fel, annál inkább, annál színesebben. Innen aztán nem volt visszaút, készítettem fülbevalót, láncot, órát, gyűrűt és nem bírok betelni velük.

.

Most, hogy így megszaladt a kezem fülbevaló ügyileg, végre le is fényképeztem őket. Csoportosan ugyan de legalább valahogy. Íme:

.

A Wamp-ra érkezhettem volna korábban is, meg kell hagyni. Az se lett volna utolsó, ha nem hagyom itthon a komplett szerszámos, alkatrészes táskámat, ami nélkül félember se vagyok. De mivel a reggel úgy alakult, ahogy, az első vásárlók érkezésekor ott álltam kipakolatlanul – órák ideiglenesen zacskóstól az asztalra dobálva; idegen szerszámokkal, amikkel olyan ügyetlen voltam, hogy! és idegen szerelő karikákkal, amik olyan erősek voltak, hogy kis híján meghiúsult velük mindennemű szerelési kísérletem. A kezdeti nehézsége leküzdése után hazaszaladtam az itthon hagyott mindenért és végre fellélegezhettem.

.

A nap vásárlója kétség kívül ez a svéd fiú volt, aki amellett, hogy az első óraviselő a maga nemében :), az első és nagyon kedvelt Dali-s órámat vette meg. Örültünk, ő is, én is.

.

Pörgős nap volt, szerettem. Végre újra teljesen tele a fülbevalós állvány is, meg a két új láncos állványom is. Nagyon beváltak, nem is hittem volna.

.

Olyanok történnek velem és az ékszereimmel, hogy egyszer csak a Moulin Rouge-ban találjuk magunkat villogó vakuk között. Bár revütáncosnők manapság már csak kérésre lépnek fel, nem úgy, mint gyerekkoromban, amikor nap mint nap csodáltam a nagy, színes plakátokat, amik a fellépéseket hirdették, a hely hangulata így is egy lenyűgöző másik világba röpített arra a pár órára, amit ott töltöttünk.

Képek majd később, amikor megkapom a fotóstól. És hogy akkor minek említem egyáltalán? Mert ahogy kiléptünk az épületből, egy lánybúcsúba botlottunk. A lányoknak már elég jó kedvük volt és jó kedvükben megállítottak minket, hogy írjunk a menyasszonynak jókívánságokat egy kis füzetbe. A többiek írtak is. Én addig gyorsan megnéztem milyen ékszereim maradtak – a fotózáson résztvevők is mindig választhatnak maguknak egyet ajándékba, így nem tudtam van-e valami menyasszonyos nálam :) Persze volt. Rögtön egy halvány rózsaszínes – szürkés árnyalatú, virágos fülbevaló és kétoldalas lánc akadt a kezembe. Épp illett az alkalomhoz, így én jókívánságként ezt adtam a menyasszonynak. Nagyon meglepődött és örült, csak úgy, mint a barátnői. Beszélgettünk még egy kicsit, álmélkodtak, nevetgéltek, körbeugráltak. Remélem találkozunk még! Akár egy újabb lánybúcsún, akár a Wamp-on, vagy a Goubán :)